Szerezz jelvényeket!
A program részvevőit arra hívjuk, hogy fedezzék fel, látogassák meg a Szent Mártonhoz kötődő emlékhelyeket, látnivalókat. Aki az alább ismertetetteknek megfelelően 10 pontot összegyűjt, jelvényt és névre szóló oklevelet kap.
Szent Mártonhoz kapcsolódó helyszínek felkeresése. Ezek lehetnek: Szent Márton templomok (beleértve a templomromokat és templomhelyeket is), Szent Márton ábrázolások, Szent Márton nevét viselő települések, stb. Nem számítanak önálló helyszínnek a Szent Márton Út útirányjelző és térképes táblái.
1 helyszín – 1 pont. 1 településen belül maximum 3 helyszín vehető figyelembe.
Pontokat lehet gyűjteni a Szent Márton Út zarándokok és gyalogos túrázók részére kijelölt útvonal-szakaszainak bejárásával is.
10 kilométernyi útszakasz – 1 pont
Külföldi és magyarországi helyszínek egyaránt felkereshetők, de legalább 3 pontot Magyarországon kell összegyűjteni.
Mindenki maga dönti el, hogy melyik helyszíneket keresi fel, mely útszakaszokat járja végig. A hangsúly az önálló felfedezésen van.
1 – 1 helyszín felkeresését (útszakasz megtételét) az alábbi módon lehet igazolni:
- pecsételéssel (a település nevét tartalmazó bélyegző lenyomata), fényképpel vagy bármilyen más módon, amely bizonyítja, hogy a teljesítő a helyszínen járt.
Az igazolólapot (igazolófüzetet) mindenki saját maga is elkészítheti.
- személyes leadhatók a szombathelyi Tourinform Irodában (Király u. 1-3.),
- Levélben elküldhetők a következő címre:
Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa, 9700 Szombathely Ősz u. 4.
A szervezők a jelvény és az oklevelet a résztvevőknek postán küldik el. (Előzetes egyeztetés esetén személyes átvételre is van lehetőség.)
A programban való részvétel ingyenes. Esetleges további információ az info@viasanctimartini.eu email címen kérhető.