Megállóhely - Mosonmagyaróvár - Szent Gotthárd Templom
Az egyes építésképek között nagy a bizonytalanság, annyi bizonyos, hogy korai árpád-kori településünk vegyes népessége, a később ˝villa Óvár˝ként emlegetett helyen, 1260 után építhetett templomot. Később hosszú évszázadokig a városnak ezen a részén két, egymás mellett épült templom volt látható, egy nagyobb és egy kisebb (Szent László kápolna), melyek korai – legalább háromszáz évnyi – történetéről alig van forrásunk.
A török fosztogatások és gyújtogatások után német iparosok és kereskedők hozták rendbe, és helyezték Szent Gotthárd patrocíniumába a templomot, ami még romos állapotában is szolgálta a katolikus lakosságot. (1) 1660-ban kezdték újjáépíteni, ám később újra, a Bécs alól visszavonuló törökök gyújtogatásának áldozata lett. Az akkor még két tornyos templom mindkét tornyát elvesztette, romjaiból őrtoronyszerű, órával és haranggal ellátott építményt emeltek, ekkor építették át az eredetileg négyzetes záródású szentélyt, nekiláttak a belső tér javításának, az akkori városatyák és egyházi méltóságok tekintélyes mértékű adományaiból. Később körülbelül száz éven át folyamatosan zajlottak kisebb-nagyobb, mind belső, mind pedig külső restaurálások, átépítések.
Az 1900-as évek elején bevezették a villanyvilágítást, 1959-ben mennyezeti festményeket javítottak, a fa oltárelemeket bearanyozták, 1978-ban burkolták kővel a belső teret, majd 1994-ben kezdődött egy nagyobb szabású helyreállítási folyamat, melyben fontos szerepet játszott Szőke Gyula plébános, győri kanonok. Áldozatos és energikus munkáját emléktábla méltatja a templom bejáratánál. A rekonstrukció végső fejezetét már Nagy József, plébános fejezte be, templomunk új márvány szembemiséző oltárt és ambót kapott.
A torony és harangjai
1688-tól templomunknak már csak egy tornya volt, melyet többször villámcsapások sújtottak, mindannyiszor át is kellett építeni. A bejárati ajtó fölé festett képen látható 1770-es évekbeli toronysisakot mai szépségében 1820-ban újította fel Eckhardt Ferenc helyi építőmester, majd 1916-ban műemlékké is nyilvánították. A toronyban az idők folyamán változó számú harang lakott. 1841-ba határozott úgy a városvezetés, mikor egy közülük megrepedt, hogy azután az addigi három helyett négy harangot öntetnek. A győri Mandl harangöntő készítette harangokat, 1842-ben Stankovits János püspök atya szentelt fel. Ezek a harangok városunk legendatörténelmébe is bevonultak. Magyaróvár harangjai Kossuth Lajos budapesti temetése alkalmából minden tilalom ellenére megkondultak. (Az eset a Magyaróvári Gazdasági Akadémia hallgatóinak ˝csínytevése˝lehetett.) 1913-ban szállították le a harangokat, mivel egyre több probléma adódott velük, cseréjük azonban nem sikerült jól, így az első világháború után két évvel gyűjtést szerveztek új harangok finanszírozására. (Ekkor mondta Németh Vince plébános a lassacskán érkező adományokkal kapcsolatban a híveknek: ˝Addig gyűjtünk, amíg harangjaink nem lesznek!˝). 1923-ban az új harangok a híres budapesti Slezák műhelyből kerültek ki, négy fehér ló vontatta kocsin érkeztek a templom előtti térre. A szentelést 1923. október 28-án Fetser Antal győri megyéspüspök végezte.
Templomi zene, kórus, az orgona története
Tágas kórussal épített templomunknak nagy múltra visszatekintő énekkara van. Korábbi évtizedekben nem csak kórusa, zenekara is volt, erre utalnak a kezükben egy-egy hangszert tartó angyalkák a kórus díszes párkányán. (2) Templomi zenéről 1717 óta van tudomásunk, akkor Aranyossy Pál volt a kántor. 1914-ből származó újságcikk szerint márciusban, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén zenés szentmisét celebráltak, majd 1929-ben, Szent István király napján, az ünnepi misén már az újonnan alakult templomi kar énekelt, karnagya Nobilis Tibor volt. Ő mindeddig a legnevesebb karnagy templomunkban, utódai Fazekas Margit, Somos Ferenc, és az orgonista, kórusszervező Neugebauer György voltak. Szalayné Sándor Katalin karvezetésével működik az új, Szent Krisztináról nevezett templomi kórus, közösségünk kántora Király Hunor Árpádot és Kovács Gábort követően Kovács Krisztina.
Plébániatemplomunk eső orgonája 1768-ban készült, Bécsben, díszes orgonaszekrényének köszönhetően 1916 óta védett műemlék. 1915-ben újították fel az akkor több mint 100 éves hangszert, majd folyamatos elöregedése okán, 1938-ban cserélték ki szerkezetét. Szakrestaurálását Szakolczay-Riegler Ernő végezte, Riegler Ottó orgonagyára készítette.
1668-ban épült óvári plébániatemplom alá szokatlanul nagy, 160m2 alapterületű altemplomot építettek, melyet temetkezési helynek szántak. Éveken keresztül plébánosokat, és a város polgárait temették ide. A kriptát a templom környékének 1921-es átalakításakor ajánlotta fel a város 1932-ban a Habsburg család számára temetkezési helyül. Két évvel később Albrecht főherceg hozzáfogott a sírbolt kialakításához, melyet végülis 1936. május 30-án szenteltek fel, majd 80. születésnapját nagy pompával megünneplő Frigyes főherceget egy évvel később el is temették a kriptába. A megelőző napon hozták el a budai Mátyás templomból az 1931-ben elhunyt Izabella főhercegasszony hamvait is.
A kripta újjáépítésekor alakították ki a plébánia épületével szemben található, neobarokk díszítésekkel teli új lejáratot. A belső tereket gipszrozetták díszítik, a három fülkét szobrászati elemekkel is ellátták. A középen látható, szépen faragott márványoltár az egykori Canterbury érsek, Beckett Tamás mártír, és Szent Adalbert püspök ereklyéit őrzi. A főúri pár gazdagon faragott fehérmárvány neobarokk halotti emblémái a hajó két ellenkező végén található.
Két üvegkoporsóban ókeresztény vértanúk, Szent Krisztina és Szent Augusztusz teste látható. (Ezek azonban jelenleg nem szokásos helyükön láthatók.)
Az 1990-es évekre meglehetősen lepusztult altemplom sorsát a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület vette gondjaiba, melynek köszönhetően az 1995 óta, minden évben, a Kulturális Örökség Napjain várja látogatóit. (Külön kérésre plébános engedélyezheti az altemplom látogatását.)
További információ és Forrás: http://www.magyarovar.eplebania.hu/templomunk
- Mosonmagyaróvár - Szent Gotthárd Templom
