Via Sancti Martin

Kistemplomunk az előző századokban
  Mintegy fél év óta folynak Kistemplomunk nagyjavításnak beillő, de alakítást is célzó munkálatai. A legutóbbi változtatások helyén valódi, szakszerű, részben restauráló, a kisszerűségen túllépő külső-belső megoldások vannak születőben. A velük szemben való várakozásunk nem kevés: legyenek hosszú időn át maradandó értékűek. Mivel a majdani látvány értékét az előző századok alakításaihoz mérve ítélhetjük meg, nagy vonalaiban ismernünk kell a régi törekvéseket és megvalósulásukat. 

  A legelső alakítás maga a létesítés volt. Róla a torony gombjából előkerült 1880-beli emlékeztető alapján annyit lehet tudni, hogy a 14. sz. első felében történt. Valóban, az első adat 1338-ból való az itteni Mária-templomról. Alakját talán a 17. sz.-i román stílusúnak ábrázolt temploméból ítélve téglalap alapúnak tekinthetjük. A korai templom mellett a déli oldalon már kezdettől temető lehetett.

  A középkori templom minden jel szerint kőépítmény volt, így alakját, állagát megőrizhette jó kétszáz éven át. Kényszerű beavatkozásokat a török pusztítások tettek szükségessé, nyomukban időről-időre be kellett tömni-kötözni a gyújtogatás és rombolás ejtette sebeket. Ennél többre a lépten-nyomon földönfutóvá vált lakosság nem is gondolhatott. Csak késve, 1732-34-ben jöhetett szóba a még romos templom újjáépítése. A korabeli rajz szerint a vázán, stílusán nem módosítottak, a belseje viszont már barokkos lehetett. Valamivel később a Ny-i homlokzat fölött négy cölöpön nyugvó hagyma alakú fatorony bújt ki a padlástérből. A bejárati ajtó elé kis csapott fedelű belépőt is ragasztottak, a falakhoz pedig mindkét oldalon négy-négy támpillér járult. Belül támgerendák biztosították a karzat gerendapilléreit is, ide telepítették a hatváltozatú orgonát. Oltár kezdetben egy volt, később adományból került egy másik is (Mária, ill. Nepomuki Szt. János tiszteletére.)

  Kisebb javításokkal idővel változik a templomkülső: sekrestye létesül a mostani torony helyén, a még meglévő régi torony pedig előbb erősítést kap, majd újjáépül, miként bévül a karzat is; és új padoknak örülhetnek a hívek (1845, 1861, 1864, 1869).

  Az 1875-78 közötti átépítéskor kijjebb viszik a szentélyt, hogy helyén kereszthajó épüljön; a déli kereszthajó és a szentély szögletében saját alapon magasodik az új, téglafalú, sisaktetős torony, a sekrestyét pedig áthelyezik az É-i oldalra. A falak mellől eltávolítják a támpilléreket: ezzel végképp eltűnik a középkori istenháza. Bent lebontják a kórust, és orgona helyett harmónium kerül a jobb kereszthajóba. 

  1916-ban megújul a fedélzet, palatetős lesz a templom. 1959-ben és azt követően a Vatikáni Zsinat szellemében gyökeres szakítás következik a hagyományokkal: új lesz a bejárati ajtó, középületekről ismerős ablakok foglalják el a csúcsívesek helyét, hittantermet alakítanak ki a sekrestye toldásában; belül pedig új, faszerkezetű kórust ácsolnak. Program szerint cserélődnek a berendezések: oltárok, szószék, padok, képek; léces borítást kap a mennyezet, villanyorgona váltja fel a harmóniumot. A közelmúltbeli utolsó változtatás a padozat és a villanyorgona cseréje volt. 

Dr. Ábrahám Imre, 2014

(A szerző Pannonhalma város díszpolgára.)