Látnivalók - Sarród - Szent István vértanú templom

Látnivalók - Sarród - Szent István vértanú templom

Sarród központjában áll ez az egyhajós, középtornyos klasszicista homlokzatú barokk templom. Az épület torony nélküli elődjéről az 1714-es jegyzőkönyvek tesznek említést először, majd 1752-ben teljesen átépítették, mai alakját pedig az 1846. évi átalakítással nyerte el.

A templomot ekkor hosszabbították meg, előcsarnokot építettek a főhomlokzat elé és tornyot emeltek hozzá. A templom a felszerelését a győri karmelitáktól kapta 1873-ban. A főoltárképen Szent István vértanúságát örökítették meg. A klasszicista faragásokkal díszített orgonát König Fülöp készítette 1752-ben, Sopronban. A szószék a XIX. századból származik, de az eredeti, valószínűleg a szószékhez hasonlóan díszes oltárt eltávolították. A jelenlegi oltárt a falut támogató német hívek adományozták. A templom régi harangjait az I. világháború idején rekvirálták, a legenda szerint ekkor olvasztották be a Fertőszéplaktól kapott műemlékharangot, amit egy bika ásott ki a Fertő iszapjából. Más források nem tesznek említést erről, ezek szerint ma a toronyban három harangot találunk: 1771-ben a soproni Pfistermeister József öntött harangja mellé helyezték el a másodikat, amely Seltenhofer Frigyes soproni műhelyében készült. A harmadikat 1854-ben öntötték Győrött. A 2000-es években adakozásból újították fel a templomot, ekkor restaurálták az oltár mögötti, XIX. századból származó domborművet, amely a stációkat és kálváriát ábrázolja.

Szöveg és képek forrása: https://funiq.hu/3685-szent-istv%C3%A1n-v%C3%A9rtan%C3%BA-templom-sarr%C3%B3d; https://miserend.hu/templom/824

  • Sarród - Szent István vértanú templom

9700 Szombathely Ősz u. 4. • +36 30 352 0579 • viasancti@gmail.com