Via Sancti Martin

Kercaszomor a Szombathelytől a franciaországi Tours felé vezető Via Sancti Martini egyik állomása. A zarándokút az európai kereszténység nagy szentjének, a 316-ban vagy 317-ben Savariában, a mai Szombathelyen született Szent Mártonnak állít emléket. Márton e tájon haladt keresztül, mikor szülővárosából előbb Itáliába, majd onnan Galliába távozott. Katonaként Amiens kapujában megosztotta köpenyét egy koldussal, hogy példát mutatva kifejezze együttérzését a szegényekkel, elesettekkel. A katonai pályát elhagyva térítő útra indult, keresztény közösségeket szervezett, kolostort alapított. Savariaba visszatérve édesanyját is megkeresztelte. 371-ben Tours város püspökévé választották. Szerénysége, közvetlensége és az általa véghezvitt csodák miatt nagy tiszteletnek örvendett. 397-ben halt meg.

Az útvonal által érintett látnivalók a településen:

- Szomoróci sökfás temető. – A sökfa (fejfa) az őrségi reformátusok által használt egyszerű sírjel.
- Református faharangláb – Boronafalu épület 1877-ből
- Fürge cselle tanösvény
- Szomorócz tanösvény
- Pusztatemető, Szent Vencel templom maradványai. A templomot már 1208-ban oklevél említi, mint fontos határpontot. Itt húzódott az a nyugati határ védelmével megbízott őrök földjének (az Őrségnek) a határa. 
 

A Szent Vencel templom romjai és a Pusztatemető

Kercaszomoron a Pusztatemető nevű helyen, erdőben állt az Árpád-korban épített Szent Vencel templom, a legrégebbi Vas megyei templomok egyike. Első okleveles említése 1208-ból való. A védőszentnek, Szent Vencelnek, a csehek patrónusának kultusza a XI-XII. században terjedt el nálunk. 

A templom a magyar szállásterület szélén épült a XI-XII. században, tőle délnyugatra a muráig a korábban lakatlan határövezet, a gyepüelve húzódott. A Kercsice (Kiskerka patak) völgyében élő őrök (speculatores) egyházashelye volt. Itt vezetett Olaszországba az a fő országút, amely a Kiskerka-patak melletti őrök állomáshelyénél, a Vaskapunál fordult el, majd a Szent Vencel templom előtt folytatódott, onnan pedig a templomhoz tartozó korai vásáros helyre, Szerdahelyre érve haladt tovább a Muráig.

Az őrök temploma a környék fő tájékozódási pontjául szolgát. 1389-ben Domafölde falu határjárásakor a falu elhelyezkedését úgy adták meg, hogy a szent Vencel templom közelében lévőnek mondják. A XV. században az Őrség három fő egyházashelyeinek egyike, Őriszentpéter és Hodos mellett. A három őrségi plébános, köztük a Szent Vencel templomé is, megtagadta a dézsmanegyed megfizetését (1499), valószínűleg a felsőlendvai vár urai, a Széchyek hatalmaskodása miatt. Első név szerint ismert papja András, aki a belmurai kerület alesperese volt. (1503).

A Kerca és Szomoróc között létrejött apró települést, melyen a Szent Vencel templom plébánosa és néhány jobbágya éltek, előbb Kápolnáskercának (Kapolnaskyrcha 1452), majd Szentviszlónak (Zenthwyzlo 1502, Zenthvyzlo 1503) hívták. Viszló ugyanis a Venceslaus (Vencel) személynév középkori magyar alakja. Mohács után (1526) még jó ideig virágzó plébánia, hiszen a szentviszlói templomhoz 4 jobbágytelek tartozott. 1549-ben a szentviszlói papot már csak két zsellér szolgálta. A telkek 1575-ben is megvoltak, de 1588-ban már lakatlanul álltak.

A protestantizmus térhódítása kezdetén Szentviszló nem játszott kiemelkedő szerepet. Az 1630-40-es években Bakos jános a református lelkésze. A török hódoltság végén (1664 – 1690) a templomot a kanizsai tatár csapatok felgyújtották. A felszabadulás évében, 1690-ben a protestáns lakosok már nem emlékeztek a templom védőszentjére, vele együtt elfelejtették a hely nevét, Szentviszlót is. A romos templomépületet viszont rövid idő alatt maguk a kercaiak és a szomoróciak hozták rendbe (1698). Kisméretű keletelt téglatemplom volt, erős toronnyal és boltíves szentéllyel. A templomelőtt vásárokat tartottak, melyből az egyháznak volt némi jövedelme.

A katonai erőt felvonultató ellenreformációs templomfoglalások idején, 1732-ben őrségi és tótsági társaival a kercai is újra a katolikusoké lett. A lakosság egésze továbbra is kitartott protestáns hite mellett a földesúr, a megyei hatalom és a helyi plébános ellenében. II. József császár türelmi rendelete (1781) után a templom végromlásra jutott. Tégláit a reformátusok elhordták a falun belül építet új templomukhoz (1788), a harangot pedig a plébános tartotta magánál. Egy ideig a temetőt még használták, végül az is megszűnt 1844-ben.

A szentviszlói Szent Vencel templom romja az Őrség legrégibb szakrális helyét jelöli. A falu és egyháza az Árpád-kori magyar határvédelem, az őrségi falurendszer és plébániahálózat kialakulása történetében olyan fontos szerepet töltött be, hogy emlékének megörökítése az utódok elsőrendű kötelessége.

 (Benczik Gyula)