A Balatonalmádihoz tartozó település már a rómaiak idejében is lakott hely volt. A középkortól dézsmás szőlőhegyként ismerték. Amikor a XIX. század végén, a filoxérajárvány kipusztította a szőlőültetvényeket, a tulajdonosok villákat, nyaralókat kezdtek építeni. A települést 1889-ben bekapcsolták a balatoni hajóforgalomba, majd 1909-ben a vasúti közlekedés is megindult. A középkorban Szárberénynek nevezett település Szent Márton tiszteletére szentelt templomának építéstörténetét az 1969-ben történt régészeti feltárás tisztázta. Bár a templom neve oklevélben csak 1297-ben szerepel először, stílusjegyek alapján megállapítható, hogy már a tatárjárás előtt megépítették, a XIII. század végén bővítették, majd a XV. században gótikus tornyot építettek hozzá. Az előkerült középkori részletek bemutatása a műemléki helyreállítás során történt meg. A templom 1567-ben török kézre került. 1618 után reformátusok használták. Az ellenreformációs küzdelmek során, 1625- ben, II. Ferdinánd király a győri jezsuita rendház tulajdonába adta. A Rákóczi-szabadságharc után újra a reformátusoké lett. Barokk stílusú átalakítása és újraboltozása 1789-ben készült el. A templomot védő körítő falat is ekkor építették.
(Feiszt György: Szent Márton nyomában a Balaton-felvidéken, Szombathely, 2017)