Csabrendek

Csabrendek

A település közigazgatási területén belül két helyen találkozunk Szent Márton emlékével.

Nyíres-puszta a tőle öt kilométerre fekvő Csabrendekhez tartozik. A környéken felfedezett bauxit kibányászása 1936 után kezdődött meg. Az első lelőhelyek a közeli Nagytárkánypuszta mellett létesültek. Nyíres-puszta bányászokkal történő betelepítésére is ezt követően került sor. Az első családok Bazsiból 
és Sümeg környékéről érkeztek ide. A település Szent Márton tiszteletére szentelt imaterme 2014-ig a Könnyid család házában volt. Akkor az 1976-ban bezárt iskolaépületet alakították át állami támogatással kápolnává. A bejárat fölé harangtornyot építettek, az oltárra Szent Márton püspököt ábrázoló festményt helyeztek. A Bakonyi Piros József által 1948-ban készített korábbi oltárkép, amely a köpenyét a földön térdelő koldussal megosztó Mártont ábrázolja, a kápolna oldalfalára került. 2016-ban a kápolna előtti területen állítottak bronz mellszobrot Szent Mártonnak. Készítője: Lugossy László szobrászművész.

Alcsab-puszta - Alcsab település valószínűleg már a XVI. században elpusztult, de Szent Márton tiszteletére szentelt templomának szerény falmaradványai még ma is láthatóak.


9700 Szombathely Ősz u. 4. • +36 30 352 0579 • viasancti@gmail.com