Via Sancti Martin

Régóta készülök arra, hogy részt vegyek egy gyalogos zarándoklaton. Lehetőleg egyedül.
Nyár elején aztán elkezdtem azon gondolkodni, hová is menjek? A Szent Márton zarándokút mellett döntöttem, mert a Szombathely-Kercaszomor szakasz nem túl hosszú (96 km), másrészt viszonylag közel van hozzánk. Ha bármi baj érne, csak telefonálnom kell, már jönnek is értem. :)
Sajnos ez az út még nem túl ismert, ezért nincsenek zarándokszállások. Kizárólag vendégházakban tudtam megszállni, így az időpontot és az útvonalat is ehhez kellett igazítanom. A tervezett 5 napot 4-re kellett csökkentenem, így a napi szakaszok hosszabbak lettek, mint ahogy először gondoltam.

1.nap:  Szombathely-Ják (16 km)
Reggel 8 órára a férjem elvitt Szombathelyre, a Szent Márton templomba,  szentmisével kezdtem az utamat. Majd elindultam a városon keresztül.
Érintettem a Ferences templomot, az Óperint utcai Szent Quirinus emlékhelyet le is fotóztam. Fent a Kálvária templomnál jó érzés volt viszontlátni a Martineum ismerős épületét.
A sárga jelzést követve elhagytam a várost. Az erdőben kezdtem rádöbbenni, hogy valóban elindultam és egyedül kell végigcsinálnom az egészet.
Az út erdős részen vezetett keresztül. Megtanultam figyelni a jelzésekre, felvettem egy tempót. Dél tájban már  tűzött a nap, a vizem fogyóban volt. Egyre fáradtabb lettem, lassabban haladtam. Sehol egy kút vagy más ivási lehetőség. Délután 4 órakor, zárás előtt néhány perccel értem Jákra. Szinte „beestem” a templomba. Lerogytam az első padba és hálát adtam a Jóistennek az első napomért.
A jáki Turistaház szuper, jólesett a légkondi nyújtotta hűvös és az egyszerű vacsora.

2.nap : Ják-Nádasd (33 km)
Másnap kicsit korábban indultam, mert a tervek szerint ez lett volna  a leghosszabb szakasz.
Jákot elhagyva a Szentpéterfai erdőbe jutottam.  Megcsodáltam az útszéli keresztet (pléh Krisztus) és a Mária-szobrot. Az erdő tele volt szederrel, lakmároztam belőle a nagy forróságban. Az első település Nagykölked. A falu címerében természetesen Szent Márton látható. A Szent Miklós templom mellett pihentem egy kicsit, de sajnos bemenni nem tudtam, zárva volt.
 Harasztifalun  keresztül nemsokára Körmendre értem. A város határában egy kedves fiatalasszony felajánlotta, hogy megtölti üres kulacsomat. Elmentem a kis Batthyány-templom mellett, ide se tudtam benézni. Az árnyékban egy padon ebédeltem, majd a városközpont felé folytattam utamat. A kastély parkjában üldögéltem kb. 2 óra hosszat, nem volt kedvem a tűző napon gyalogolni. Vártam, míg enyhül az idő.
Az út Nádasdig kevesebb volt, mint ahogy számoltam, így a napi összes km csak 28 lett. A mondás szerint a zarándok az, aki a lábával imádkozik. Hát én jó sokat imádkoztam aznap is. 

3.nap: Nádasd-Zalalövő (23 km)
A 3. nap reggelén még korábban indultam. Körbenéztem Nádasdon. A templom körül régi sírkeresztek, szobrok, rendezett sorban. Egy kő talapzaton márványoszlop, rajta a felirat: „Szent Márton – lépteid nyomában járunk.” Furcsa, de jóleső érzés volt arra gondolni, hogy Szent Márton is ezeken a köveken lépkedhetett. A templomba itt sem tudtam bemenni, de a rotunda igazán impozáns látvány.
A településről kiérve újra erdőn keresztül vitt az út, egy hosszú nyiladékban találtam magam. Néhány száz méter után egy autó jött utánam. Egy fiatal férfi szállt ki, megszólított. Először azt hittem, talán eltévedt. Kiderült, hogy csak kíváncsi volt. Megkérdezte, honnan jövök, hová tartok. Erről a zarándokútról még nem hallott. Elmesélte, hogy ő is szokott túrázni a családjával.
Néhány perc beszélgetés után elbúcsúztunk egymástól. Jó kedvem kerekedett attól, hogy egy vadidegen mennyire érdeklődő és kedves volt. Olyannyira, hogy több kilométert is megtettem, mire észrevettem,  rossz irányba tartok.  Valahol elnéztem a sárga jelzést. Próbáltam kitalálni, hol hibáztam, merre járok, de nem sikerült. Mentem tovább. Egyértelművé vált, hogy Zalaháshágytól távolodom. Mit tegyek? Forduljak vissza? Az időveszteség lett volna és persze plusz kilométerek is. Mentem előre. Rábíztam magam a Szentlélekre – gondoltam, majd csak elvezet valahová. Kb. egy óra múlva beértem egy Rimány nevű pici faluba. Az első  utcanév táblán mindjárt Szent Mártonnal „találkoztam”. Legalábbis elsőre azt hittem. Később utána olvastam, valójában IV. Béla király van Rimány címerében.   
Egy szép kis kápolna tövében ültem le enni, és hálát adtam a Jóistennek, hogy ide vezetett. Így viszont elkerültem Vaspört és Pusztacsatárt. Ráadásul el kellett jutnom Zalaháshágyra. Egy erdei ösvényt néztem ki (nem volt semmiféle jelzés). Útközben messziről megcsodáltam a Sibrik-kápolnát, majd beértem Zalaháshágyra. Kis pihenő után újra a Szent Márton-úton folytattam az utamat.
Zalapatakát érintve értem be Zalalövőre. A templom nyitva volt (végre!), de egy teremtett lélekkel nem találkoztam. Lefotóztam a színes üvegablakokat (a 12 apostolt és magyar szenteket ábrázoltak). Még a gyóntatószék ajtaján is ólomüveg betét volt. 
Hálás szívvel gondoltam arra, hogy a Jóisten ezen a napon is velem volt és eljuthattam az aznapi célomhoz.

4.nap: Zalalövő – Kercaszomor (29 km)
A 4. s egyben az utolsó nap már reggel 6 órakor az úton talált. Jobb volt korábban indulni. Napközben a 35 fokos hőség nagyon próbára tett. Hiába volt hosszú ujjú ing, sapka, az arcom leégett és a meleget nehezen viseltem. 
Zalalövő után a szőlőhegyen baktattam, pincék között. Majd egy gyönyörű bükkerdő következett. Keskeny ösvény, csodálatos fák, remek jelzések, csak bámultam: ilyen mesebeli erdőben még sosem jártam! Rácsodálkoztam a teremtés nagyszerűségére.
De igyekeznem kellett, mert ezen a napon még hosszú út várt rám. 
Az Őrség teljesen más vidék. Csödén lefotóztam a falucímert  (persze Szent Mártonnal a közepén). Szattán faragott utcatáblák fogadtak.  Ramocsán a fából készült harangláb alatt pihentem. Nemsokára Magyarföldre érkeztem. A híres fatemplomba se tudtam bemenni, de körbejártam. 
Innen a Berki-hegy felé vettem az irányt. Mindenféle jelzés nélkül kellett nekivágnom , mert a hegy egy részét megvette egy magánszemély. Be is kerítette. Sárga jelzéssel, zarándokúttal együtt. Egy kedves falubeli javasolta, hogy csak menjek mindig felfelé, akkor elérem a Berki-hegy tetejét. Így is lett. Egy kis telefonos segítséggel újra visszataláltam a sárga jelzéshez. Újabb pincék következtek. Néhány kilométer után beértem Kercaszomorra. Este 6 óra volt, ekkorra beszéltem meg a férjemmel, hogy értem jön. Néhány perc eltéréssel értünk a szomoróci haranglábhoz. Igaz, ő kocsival jött. 
Elsétáltunk a falu végéhez, a szlovén-magyar határhoz. Lefotóztam a „közös” padot és beszálltam az autóba. 
A négynapos zarándokút véget ért, elindultunk haza. 

Utószó
A mai napig sokat gondolok erre az útra. Jó érzés volt, hogy végig tudtam csinálni. Egész idő alatt éreztem, hogy a Jóisten velem van, nem hagy magamra. Közben sokat imádkoztam. S bár egy kis faluban élek, természet közeli helyen, még így is rácsodálkoztam a teremtett világ szépségére.
Hálás szívvel gondolok azokra az emberekre, akikkel az utam során találkoztam, elbeszélgettek velem, tanácsot vagy útmutatást adtak.
Mindenütt ott volt Szent Márton is, hol ilyen, hol olyan formában éreztem a jelenlétét.
Ez volt az első önálló gyalogos zarándoklatom, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Most már bátrabban indulok neki a következőnek.

 
Keresztiné Lennert Gabriella