FELFEDEZÕ ÚTON MÁRTON NYOMÁBAN (felhívás)

A program részvevőit arra hívjuk, hogy fedezzék fel, látogassák meg a Szent Mártonhoz kötődő emlékhelyeket, látnivalókat.  Aki az alább ismertetetteknek megfelelően 10 pontot összegyűjt, jelvényt és névre szóló oklevelet kap.


Feltételek:

Szent Mártonhoz kapcsolódó helyszínek felkeresése. Ezek lehetnek: Szent Márton templomok (beleértve a templomromokat és templomhelyeket is), Szent Márton ábrázolások, Szent Márton nevét viselő települések, stb. Nem számítanak önálló helyszínnek a Szent Márton Út útirányjelző és térképes táblái.

1 helyszín – 1 pont.  1 településen belül maximum 3 helyszín vehető figyelembe.

Pontokat lehet gyűjteni a Szent Márton Út zarándokok és gyalogos túrázók részére kijelölt útvonal-szakaszainak bejárásával is.

10 kilométernyi útszakasz – 1 pont

Külföldi és magyarországi helyszínek egyaránt felkereshetők, de legalább 3 pontot Magyarországon kell összegyűjteni.

Mindenki maga dönti el, hogy melyik helyszíneket keresi fel, mely útszakaszokat járja végig.  A hangsúly az önálló felfedezésen van.

1 – 1 helyszín felkeresését (útszakasz megtételét) az alábbi módon lehet igazolni:

- pecsételéssel (a település nevét tartalmazó bélyegző lenyomata), fényképpel vagy  bármilyen más módon, amely bizonyítja, hogy a teljesítő a helyszínen járt.

Az igazolólapot (igazolófüzetet) mindenki saját maga is elkészítheti.


A kitöltött igazolólapok

- személyes leadhatók a szombathelyi Tourinform Irodában (Király u. 1-3.),

- Levélben elküldhetők a következő címre:

 Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa, 9700 Szombathely Ősz u. 4.

A szervezők a jelvény és az oklevelet a résztvevőknek postán küldik el. (Előzetes egyeztetés esetén személyes átvételre is van lehetőség.)

A programban való részvétel ingyenes. Esetleges további információ az info@viasanctimartini.eu  email címen kérhető.

9700 Szombathely Ősz u. 4. • +36 30 352 0579 • info@viasanctimartini.eu