Via Sancti Martin

A Zala megyei település nevének első tagja (vas) a környéken előforduló vasérchez kapcsolódik. A második tag valószínűleg személynévből alakult ki. Vaspör környékén a talaj felső rétegeiben megtalálható gyepvasat, vagy másik nevén földvasat a XI-XIII. században hasznosították. Feltehetően az itteni vasércet használták fel a középkorban  a közeli Csatár (ma Pusztacsatár) pajzskészítéssel, fegyverkovácsolással foglalkozó lakói is.

Figyelemre méltóak a falu határában lévő út menti keresztek, amelyek azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy azok talapzatán különböző szentek egész sora megjelenik (Szent György, Szent Margit, Keresztelő Szent János, Szent Rókus, stb.)

Közigazgatásilag Vaspörhöz tartozik a Nyugat-Dunántúl egyik legrégibb búcsújáróhelye: Pusztacsatár

A Pusztacsatár név az Árpád kori Csatár falura, illetve lakóinak foglalkozására (csatár = pajzskészítő). Csatár  a török időkben elnéptelenedett, de a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt kápolnáját a környékbeli hívek továbbra is rendszeresen felkeresték.  Már az 1600-as években búcsújáróhelyként tartották számon. A helyhez csodás jelenések, a forrás vízéhez pedig csodás gyógyulások kapcsolódtak, ezért híre egyre terjedt. A romossá vált kis templomot 1736-ban felújították, átépítették. A barokk átalakítás után is megőrződött az épület több korábbi építészeti és díszítő eleme.

Pusztacsatárnak saját búcsúi éneke van:

„Mária, tégedet áld a határ,

Régi kis őrhelyed Pusztacsatár.
Bízva emeljük fel szíveinket,
Ó, Szűzanyánk, védd meg a népedet!”