Látnivalók - Darnózseli - Szent József-templom

A XIX. században a falu számára a gyarapodással párhuzamosan egyre sürgetőbbé vált, hogy a település szélén álló kicsi, sokszor megrongált templom helyett új épüljön. Ennek első lépése volt, hogy ezen a helyen (templomnál) 1869-ben kis kápolnát építettek.

Az ekletikus stílusjegyeket viselő kápolna azonban nem jelentett megoldást. 1914 májusában már elkészültek az új templom tervei, de a háború miatt nem kezdődött meg az építkezés. A falu plébánosa, (Fórika) Köllő János a háború után tovább szorgalmazta a templom építését. Magas egyházi és állami pártfogókat és adományozókat szerzett, megnyerte a falu lakosságát, és 1929 nyarán Pavlovics Károly tervei alapján, megindult az építkezés. A kis kápolnát lebontották, és az év végére tető került a templomra. Az egyhajós, egytornyú templom hosszanti homlokzati díszítése karcsúsítja és megnyújtja a templomot. Az oldalhomlokzat is a neogótikát idézi. A világos nagyterű templombelső harmonizál a külsővel. Az orgonát Rieger Ottó pesti cége készítette, a szentek képeit ábrázoló üvegablakok szintén pesti műhelyben készültek. Az oltár és a stációképek Heckenast János munkái. A padokat Igali János, helybéli asztalos készítette. 1930. július 6-án dr. Serédi Jusztinián bíboros érsek, hercegprímás szentelte fel a templomot.

Szöveg és képek forrása: https://miserend.hu/templom/183


  • Darnózseli - Szent József-templom

Kategória: Látnivalók

Hasonló találatok

Látnivalók - Győr - Zarándok pihenő

Győr - Zarándok pihenő

Győr belvárosában az elcsendesülni vágyó zarándokoknak és turistáknak épített szálláshelyeket az egyházmegye.

Bővebben

Látnivalók - Máriakálnok - Rózsakert, (Rozárium)

Látnivalók - Máriakálnok - Rózsakert, (Rozárium)

A rózsakert (rozárium) 2011-ben, pályázati támogatással 8200 négyzetméteres területen jött létre a XVI. század óta látogatott...

Bővebben

Látnivalók - Fertőrákos - Urunk mennybemenetele templom

Fertőrákos - Urunk mennybemenetele templom

A középkori templom tornyának felhasználásával épült - Zichy Ferenc püspök támogatásával - a XVII-XVIII. századi barokk stílusú...

Bővebben

Látnivalók - Pannonhalma - Bencés főapátság szakrális látnivalói

Pannonhalma - Bencés főapátság szakrális látnivalói

A Pannonhalmi Bencés Főapátság 996-ban alapított és azóta is folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor, Magyarország...

Bővebben

9700 Szombathely Ősz u. 4. • +36 30 352 0579 • viasanctimartinihungary@gmail.com