Megállópont - Tótszentmárton

Megállópont - Tótszentmárton

Tótszentmárton községet először 1321-ben említi oklevél "Sanctus Martinus" alakban. A névből adódóan minden bizonnyal már ebben az időben egyházas hely volt, bár az első konkrét adat a templomról csak 1374-ből származik. A falu neve először 1471-ben szerepel "Zenthmarton" formában. A régi település a templommal együtt elpusztult. A község "újjáéledésére" csak a török kiűzése után kerülhetett sor. 1696 után a községbe a Murán túlról érkeztek horvát telepesek, akik nyelvüket, szokásaikat mindmáig megőrizték. A török időkben megrongálódott templomot a hívek az 1700-as évek elején megjavították. A teljes újjáépítésére a XVIII. század utolsó évtizedeiben került sor, az épület ekkor nyerte el mai formáját. A templom jelenlegi oltárképét 1949-ben Károlyi Gyula készítette.

.

  • Tótszentmárton

9700 Szombathely Ősz u. 4. • +36 30 352 0579 • viasancti@gmail.com