Látnivalók - Mecsér - Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom

Látnivalók - Mecsér - Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom

A régi, 1679-ben épített, később lebontott templom helyén az 1900- ban Weinckheim Krisztina grófnő által emelt római katolikus templom, amelynek október 8-án tartják Magyarok Nagyasszonya napi búcsúját.

A templom főbejárata fölött a Wenckheim család kilenc gyöngyös grófi koronájával bővített címere látható. A templom belsejében elhelyezett14 db stációt 1915‐ben Csaplár István és felesége Kollár Klára 50. házassági évfordulójukra, hálából Olaszországból hozatta a falunak. A környéken egyedülálló képeket hajóval hozták Győrig, onnan a mecsériek darabonként szalmával becsomagolva lovas szekérrel szállították a helyszínre.


Egyedi a fából faragott oltár. Az ólomkristálycsillár Borbély György és családja, a másik opálos Hujber Dániel ajándéka. A freskókat Samodai József mosonszentmiklósi festőművész festette 1969–1971 között. A közel 2 méteres bekeretezett olajkép „Jézus a keresztfán”, feltételezhetően még az előző, 1679‐ben épült templomból maradt fenn. A gyóntatószéket Fehér Rudolf és Fehér József helyi asztalosmesterek készítették 2000‐ben a millenniumi évfordulóra.

Szöveg és képek forrása: https://kirandulastervezo.hu/latnivalo/mecser/magyarok-nagyasszonya-plebaniatemplom; https://miserend.hu/templom/684

  • Mecsér - Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom

9700 Szombathely Ősz u. 4. • +36 30 352 0579 • viasancti@gmail.com