Csöde

Csöde

Alsócsödétől nyugatra, az erdőben, egy kisebb magaslaton találhatók a középkori Szent Márton templom szerény maradványai. A templom és a hozzá tartozó kolostor 1366-ban a Salamon ispántól származó Salomvári családé volt. A XV. században a domb lábánál egy Szentmárton nevű falu települt. A mohácsi vész után néhány évtizedig még plébánosai helyükön maradtak. 1600-ban elesett Kanizsa vára, ezután a környék a török adófizetőjévé lett. Az épület elhagyatottá vált és romba dőlt. 1657-ben a “pusztaszentegyház” köveit Csány Bernát csákányi várkapitány az őriszentpéteri erődtemplom megerősítésére hordatta el. A hely beerdősült, csak a Barátosa helynév emlékeztet a kolostorra és egykori lakóira.
A templom és a kolostor helye a jánosfai vasúti megállótól induló sárga L (rom) jelzésen közelíthető meg. Ahogy a Zala hídján keresztül Csödére érünk,mindjárt a falu elején forduljunk jobbra. Az aszfaltos útról gépkocsival is járható murvás útra érünk. Egy áteresz után az erdőt elérve, balra, az erdőben kell tovább mennünk addig, amíg meg nem pillantjuk a templom és a kolostor történetét ismertető táblát. A távolság a vasúti megállótól a romokig kb. 1400 méter. Gépkocsival az erdő széléig lehet menni, onnan a táv kb. 500 méter.

9700 Szombathely Ősz u. 4. • +36 30 352 0579 • viasancti@gmail.com