Szent Márton zarándoklat Budapesten

2021. november 6.

2021. november 6-án, a tizenegyedik alkalommal a Via Sancti Martini Budapesten elnevezésű, zarándoklat keretében emlékezünk meg Szent Márton püspökről, országunk első társvédőszentjéről. Az idei program fő témája: Szent Márton hatása a világegyházra, a magyar történelemre. Üzenete Szent István király népei számára.

A gyülekező és az előadás az egyetemi, vagy másnéven a kisboldogasszony templomban lesz, (Bp. V. Ker. Papnövelde u. 7.) reggel fél 10 órai kezdéssel, Ezt követően indulunk a Belvárosi Nagyboldogasszony templombaba, majd a budai várban a Budapest Történeti múzeum, a Nemzeti Galéria és a Mátyástemplom Szent Mártonnal kapcsolatos emlékeit tekintjük meg.

A zarándoklat alatt betartjuk az aktuális országos járványügyi intézkedéseket.

Az idei zarándoklat házigazdája: Dr. Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora.

A zarándoklatot Szávai Tamás vezeti.

Elérhetőség: szavait@yahoo.com, 06/1/340 4262

½ 10 ÓRAI TALÁLKOZÓ és INDULÁSI HELYSZÍN:

EGYETEMI TEMPLOM, vagy (KISBOLDOGASSZONY TEMPLOM)

Budapest V. ker. Papnövelde u. 7. Megközelítés: M3 Metró, Kálvin tér megállóból, Kecskeméti utca, vagy Ferenciek teréről.

Szent Márton mellékoltár Szent László és Szent István király szobrával. (bejárattól balra)

Érintett további helyszínek:

BUDAPEST-BELVÁROSI NAGYBOLDOGASSZONY FŐPLÉBÁNIA-TEMPLOM

Budapest V. ker. Március 15 tér.

Elveszett XIV. századi Szent Márton freskó

BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM

Budavári Palota E. épület 1014 Budapest, Szt. György tér 2.

A középkori királyi kápolna emlékei

MAGYAR NEMZETI GALÉRIA

Budavári Palota D. épület 1014 Budapest, Dísz tér 17. I. emelt trónterem: Régi Magyar Gyűjtemény gótikus táblaképei; I. emelt kupolatér: két angyal a pozsonyi koronázó templomból

NAGYBOLDOGASSZONY (MÁTYÁS) TEMPLOM

Budapest I. ker. Szentháromság tér 2.

Szent Márton üvegablak 

9700 Szombathely Ősz u. 4. • +36 30 352 0579 • viasancti@gmail.com