Via Sancti Martin

Részletek a jelölés dokumentációjából:

A szülőföld öröksége

Szent Márton, Európa egyik legnépszerűbb szentje, a legenda szerint Szombathelyen (az egykori Saváriában) a mai Szent Márton-templom helyén álló lakóházban született. A templom falán a mai napig olvasható a felirat: “Hic natus est Sanctus Martinus” vagyis itt született Szent Márton. A szombathelyi születéshely legendáját a XVI. századtól kezdve említik írott források (Sulpicius Severus Márton életrajzán kívül). A történetnek fontos szerepe van a szombathelyiek identitásában, például "SZOMBATHELY – SZENT MÁRTON VÁROSA" táblák a városba érkező utak mellett.

Márton tiszteletét és helyi kultuszát az alábbiak is alátámasztják:

– Régi térképek, amelyeken Szombathely/Sabaria/Steinamanger a szent szülőhelyeként szerepel. Például Lázár deák 1528-ban készült térképén: “Sabaria Patria Div Martini Epi”.

– A városnak adott Mártonra hivatkozó kiváltságok. Például II. Ferdinánd 1635-ös kiváltságlevele.

– Szily János a Szombathelyi Egyházmegye első püspöke 1777-ben Szent Márton oltalma alá helyezte a várost és a püspökséget.

– A várost bemutató turisztikai kiadványok már a XIX. század végén is arra hívták fel a figyelmet, hogy aki Szombathelyre jön, az Szent Márton szülőhelyét keresi föl. Például a Budapesti Látogatók Lapja Szombathelyt bemutató különszáma 1890-ben.

– A rendszerváltás után a Szent Márton nap lett a város ünnepnapja.

A magyar történeti örökség

Márton magyarországi tisztelete az államalapításig visszavezethető. A 997-ben alapított pannonhalmi apátságnak Márton volt a patrónusa. A legenda szerint Szent István Mártont ábrázoló zászlók alatt vonult csatába Koppány ellen. A szent tisztelete más egyházi központokban is jelen volt. A veszprémi székesegyház egyik oltárát Mártonnak szentelték, a XIII. században Szent Márton volt a védőszentje az aradi székes-káptalannak is. Ha számba vesszük, hogy a középkorban kinek a tiszteletére szentelték a legtöbb templomot, akkor Márton az elsők között van. A török időben nagyon sok Szent Márton-templom is elpusztult. Számuk azonban az ország mai területén is meghaladja a százat. Bár a protestánsok elvetik a szentek liturgikus tiszteletét, Márton azok közé tartozik, akiknek „népszerűsége” a református és evangélikus közösségek, illetve települések hagyományaiban is megfigyelhető. (Lásd pl. Szenczi Molnár Albert naplója). A XVII. századtól kezdve Márton a népénekekben magyar szentté vált. Amíg a korábbi szövegek a szülőhelyként Pannóniát vagy Sabáriát említik, Kájoni János Cantionale Catholicum című gyűjteményében (1676) már ez olvasható:

„Szent Márton születék Magyarországban

Szombathelyen pogányság vakságában”

Márton tisztelete a barokk korban új erőre kapott és ebben jelentős szerepe volt a kor jelentős egyházi személyiségeinek: Pázmány Péternek, Káldy Györgynek, Padányi Bíró Mártonnak.

A történelmi Magyarország területére vetítve ma hat olyan egyházmegye van, amelyiknek Márton a védőszentje: a szepeshelyi (alapítva: 1776), a szombathelyi (alapítva: 1777), a kismartoni (alapítva: 1922), a munkácsi (alapítva: 2002). Pozsonyban Márton tiszteletének ősi hagyománya van, de a Pozsonyi Főegyházmegye a jelenlegi szervezeti keretek között csak 2008-ban jött létre. Önálló egységnek tekinthető a Pannonhalmi Területi Apátság is.

Az egyházi örökség

Szent Márton napja az egyházi ünnepek hierarchiájában az elmúlt évszázadokban egy kicsit hátrébb került. Ennek oka nem a szent népszerűségének csökkenése, hanem az, hogy az egyre szaporodó ünnepek számát korlátozni, illetve szabályozni kellett. Az 1092-es szabolcsi zsinat Márton napját még a kötelezően megtartandó ünnepek között említi, tehát gyakorlatilag parancsolt ünnep volt. November 11. ma már többnyire csak azokban az egyházmegyékben főünnep, ahol a püspökség védőszentje Márton.

Az egyházi örökséghez tartoznak a Mártont megszólító imák, a Márton napi szentbeszédek és prédikációk, a Szent Márton litánia, az egyházi szertartáson elhangzó Márton énekek és ide sorolható maga a Szent Márton napi ünnepi liturgia is. Az énekek többsége Márton legendáját meséli el. A legrégibb ismert magyar nyelvű ének a XVI. századból maradt ránk, de folyamatosan újabbak és újabbak születtek, több közülük népénekké vált, s helyi változatok is kialakultak. Hagyományosan a templomi közösségekhez kötődnek, de ma már kórusok repertoárjában is szerepelnek. (Vannak olyan Márton énekek is – pl. gyermekdalok – amelyek nem tekinthetők a szűkebben vett egyházi örökség részének.)

A szent vallásos kultusza jelenik meg Márton ereklyéinek tiszteletében, s alkalmanként a zarándoklatokban is.

Néphagyományok, népszokások

A Mártonhoz kötődő világi szokásokat és hagyományokat az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:

– A „régi időktől kezdve” a mai napig folyamatosan létezők. Ilyenek például a borhoz kapcsolódó szokások. Már az 1400-as évek második felében feljegyzett Nagyenyedi csízióban is Márton és a bor kapcsolatára utaló mondatot találunk: „Emre úrnak hoz bort Márton”. A szokásokat – amelyek főleg szőlőtermő vidékekhez kapcsolódnak – közösségek (pl. hegyközségek) és magánszemélyek egyaránt gyakorolják.

A Szent Márton mézes báb Észak-Olaszországban és Svájcban ma is gyakori, korábban (a XIX-XX. század fordulóján) nálunk is előfordult. Lásd: sárvári, pápai, győri mézeskalács ütőfák.

 A Márton napi libafogyasztás szokása Magyarországon a XV. századtól adatolható. Ma is élő hagyomány, amelyet nem csak a falusiak, hanem a városban élők is ismernek.

Ide sorolhatjuk a Szent Márton rétesét is. Márton-napkor a pásztorokat fizették ki, vendégelték meg rétessel vagy – ritkábban – bélessel, lepénnyel. Bálint Sándor és mások közlései szerint a XX. század közepén Vas megyében még legalább 10 településen élt a rétessütés hagyománya (pl. Rábagyarmat, Vép, Sárvár, Acsád). A szokás mára a háttérbe szorult, de nem felejtődött el teljesen. Márton-napján az ország más vidékein, így például Kiskunfélegyházán is, rétes került az asztalra. (Lásd: Móra Ferenc: November 11. című verse.)

– Hagyományok, amelyek az eredeti közegükben már nem léteznek, de hagyományőrző rendezvényeken alkalmanként felelevenítik őket. Például a gazdasági év lezárásához kapcsolódó szokások: Márton vesszeje („Elhoztam Márton vesszejét”). A Nyugat-Dunántúlon még a XX. század közepén is előfordult. Ma már csak a régi időkre emlékezve elevenítik föl.

A Márton-napi időjóslásnak két változata van: a liba mellcsontjából történő jóslás, illetve az, amikor a Márton-napi időjárásból következtetnek arra, hogy milyen lesz az idő karácsonykor.

Márton a céhek (foglalkozások) patrónusa. A hagyomány az 1700-as évekig visszavezethető. Például Egerben, Pesten, Szombathelyen a szabók céhének védőszentje volt, Szombathelyen pedig ő volt a mészáros céh patrónusa is. A céhek megszűnte után Budapesten őt választotta védőszentjének a lakatosok és a szabók ipartestülete. Ide kapcsolódik a Márton pohár szokása. Szombathelyen a mészárosok és a szabók fáklyákkal jelentek meg a Márton napi misén.

Előfordul, hogy a szőlőhegyi rendtartásokban a Márton napja határnap. Például úgy, hogy november 11. után már lehet legeltetni a szőlőben. Kerkáskápolnán ezen a napon tartották a hegygyűlést.

Márton-nap mint a gazdasági év lezárása, elszámolás a pásztorokkal, amely szokás mára megszűnt, de hagyományőrző rendezvényeken gyakran felelevenítik.

– Ma már nem létező, de dokumentált szokások: például a sörrel adózás szokása. A sörrel való Márton napi adózásra számos középkori adat van. Később háttérbe szorult, kiveszett.

– Az újabb időszakban máshonnan átvett szokások. Például a Márton napi lampionos felvonulás egész Európában az egyik legelterjedtebb népszokás. Ennek ellenére Magyarországon csak 20-30 éves múltja van. Ma már a szombathelyi lampionos felvonuláson több ezer ember vesz részt. Ez a szokás több helyen a lokális hagyományokhoz is kapcsolódik, például Szombathelyen légiósok vezetik a menetet.

A Márton-napi máglyagyújtás nálunk csak elvétve fordult elő, valószínűleg a német nyelvterületről került át hozzánk.

– Határesetnek tekinthetők a Márton-napi búcsúk és vásárok. Ezek az utóbbi évtizedekben több helyen – így Szombathelyen is – népművészeti vásárrá alakultak, ahol a Mártonhoz kötődő szokások bemutatására is sor kerül.

Nem sorolható a szorosabb értelemben vett néphagyományok közé, de meg kell említeni a Márton példájára hivatkozó karitatív tevékenységet is.