A Szent András római katolikus templom 1720 táján épült. oltára, szószéke barokk. A régi harangtorony mellett álló modern evangélikus templom 1997-ben készült el. A Sághy kastély XIX. századi épület.
Az oklevelekből ismert első templomot 1379-ben szentelték fel. Annak és az 1717-ben épült, mai katolikus templomnak is Szent András a titulusa. Búcsúnapját azonban Szűz Mária neve ünnepén tartják. A védőszent-csere a szentélyben is nyomon követhető. A barokk oltárépítmény eredeti Szent András-képe az oldalfalra került, helyébe pedig egy ritka Mária-ábrázolást illesztettek. A képcsere 1905-ben történhetett. Baditz Ottó ekkor festette az új oltárképet, amelyen Szűz Mária fejét a Szentkorona ékesíti, de hazánk égi patrónája nem elérhetetlen magasságban, hanem a földön állva fogadja az őt hatalmas virágcsokorral köszöntő gyermek Jézust. A páratlan festmény mellett Szent István- és Szent László-szobrok állnak, felette pedig Szentháromság-kép látható, két püspökszobor között. A szentély oldalfalán egy 1778-ban készült festmény függ, amelyen Mária és a Gyermek körül puttók, virágok, galambok láthatók, valamint idézetek a litánia fohászaiból. A latin nyelvű könyörgések záró imája Magyarország oltalmazását kéri. A templom 1925-ben öntött harangján a szűkebb pátriáért szóló imádság olvasható: „Istenünk, őrködjön a Kisded a község fölött!”.
További információ a településről: https://sopronnemeti.hu/
1408-ból származik az első ismert oklevél, amely Himodot említi. A középkorban Himod és a többi környékbeli település...
BővebbenA Szent Márton Út a falu külterületét, a szőlőhegyet és a Szentkutat érinti. A szentkúti búcsújárás hagyománya az 1700-as évek...
BővebbenA falut és a Landsee-kastély romjait először 158-ban említi egy dokumentum. A Landsee név először a göttweigi apátság...
Bővebben.A falu nevét középkori templomának védőszentjéről, Szent Mártonról kapta. Szentmárton község első említése 1266-ból származik,...
Bővebben