A Mária Magdolna-templom helyén korábban kelta település, majd római villa állt.
A mindössze 58 m2 alapterületű, egyhajós templom egy terméskő fallal határolt területen áll. Az értékes műemlék stílusjegyeiben a román és a kora gótika elemei egyaránt megjelennek. Négyzetes szentélye az Árpád-korban épült, faragott kövekből. Csúcsíves boltozatának zárókövén az 1427-es évszám szerepel. A torony a 14. században készült. A szentélyben ülőfülke és egy püspököt ábrázoló falikép, a hajóban kőszószék és keresztelőmedence áll. A hajó freskótöredékein a háromkirályok, valamint Mária utolsó imádsága és elszenderedése látható. A falak több helyen ornamentális díszítések és színezések, továbbá címeres és feliratos falkarcok nyomait őrzik.
A középkori történet szerint Schmuckenpfennig János soproni polgár gyilkosságba keveredett.
BővebbenGyőr belvárosának szívében, a Káptalandombon található a Püspökvár és épületegyüttese, melyet I. István királyunk...
BővebbenA Pannonhalmi Bencés Főapátság környezetében a Boldog Mór kilátó, és az azt övező erdei tanösvény mellé lombkorona ösvény is...
BővebbenA fertőrákosi püspöki kastély (utolsó nagy építtetőjéről nevezik Zichy-kastélynak is) egyemeletes, rokokó homlokzatú, szabadon...
Bővebben