Az apátsághoz tartozó 22 hektáron elterülő kert a monostor 996-os alapításától szerves része a bencés szerzetesek mindennapjainak. Ma több mint ezer növényfaj és 150 féle madár lakik a szabadon látogatható területen.
A bencés rendi apátság 996-os alapításkor a falakon belül létrehoztak egy ispotályt (gondozásra, ápolásra rendelt épületet) is, amihez szükségszerűen tartoznia kellett egy gyógynövényes kertnek is – ez feltehetőleg a mai kert területén kapott helyet. Létezésének első írásos bizonyítéka egy 1201-es oklevél. A jelenlegi Arborétum alapítása 1802-ben történt, amikor a bencés rend az akkori Magyarország területén 8 iskolát nyitott, melyek számára a kert természettudományos oktatóhelyszínként szolgált. A növényeket ekkor a különféle földrajzi területi egységek, éghajlati övek szerint csoportosítva telepítették. 1830-ban már mintegy 80 fa- és cserjefaj volt az Arborétumban, amelynek angolkert jellegét Szeder Fábián alakította ki az 1840-es években. Ez a voltaképpeni Arborétum területe szervesen összekapcsolódik a mai Gyógynövénykerttel, mely körbeöleli az Főapátság épületegyüttesét. Az arborétumban ezernél több növényfaj és csaknem 150 madárfaj él. Mára elsősorban a felüdülés, a kikapcsolódás helye, de rendszeres oktató- és kutatómunka is folyik itt. Az intézmény egyben az ország legismertebb gyógynövénytermesztő és -feldolgozó műhelye. 9-17 óráig szabadon látogatható.
Szöveg és fotók forrása: https://www.termeszetjaro.hu/hu/poi/termeszetvedelmi-teruelet/pannonhalmi-foapatsagi-arboretum-es-gyogynoevenykert/45542775/
| Kategória: | Látnivalók |
A 13. században a pannonhalmi bencések apátja Szent Bertalan tiszteletére emeltetett templomot Dénesden. A 17. században, a...
BővebbenA 18. sz. közepe tájáig a rábai kerületnek 4 plébániáján épült új templom, köztük van Bősárkány is. A helyi egyházi dokumentumok...
BővebbenAz 1831-es kolerajárvány idején a falu lakói Páduai Szent Antalhoz fordultak, közbenjárását kérve, és fogadalmi kápolna...
BővebbenAz 1906-ban alapított családi vállalkozás hagyományos eszközöket és technológiát alkalmazva készíti a kékfestő textíliákat....
Bővebben