Feljegyzések szerint a 13. század első felében már kápolna állt itt. A mai épület elődjét valószínűleg 1397-ben emelték. A templom homlokzatának fülkéiben Szent Flórián és Szent Vendel kőszobra áll, svájci viseletben.
A templom mellett látható kovácsoltvas kereszt korábban a régi temetőben állt, a hagyomány szerint a 14. századból származik. A szentély falát 19. századi Krisztus-kép díszíti. A gazdag oltárépítményen Szent István és Szent László aranyozott szobrai közötti képen Szent Mihály küzd a gonosszal. A Nepomuki Szent János-oltár faszobrai a hit, a remény és a szeretet szimbólumait jelképezik. A másik mellékoltáron a győri székesegyház Könnyező Mária képének másolata látható. A keresztelőkút vörös márványból készült, nyolcoldalú, gótikus, ország-címerrel és Héderváry-címerrel (művészettörténészek szerint az „Anno Domini 1031” felirata nem a készítési évszámról tudósít). A sekrestye falát az első és második világháború áldozatainak emlékműve díszíti.
Véneket először Szent László 1093-ban kiadott oklevelében említik. A Duna-menti falu egyházilag Pannonhalmához tartozik....
BővebbenAz 1906-ban alapított családi vállalkozás hagyományos eszközöket és technológiát alkalmazva készíti a kékfestő textíliákat....
BővebbenAz orsolyita nővérek Mária Alexia vezetésével 1726-ban kezdték meg működésüket Győrben. Kolostoruk és iskolájuk közé 1762-re...
BővebbenFertőszéplak 4 kilométerre fekszik Fertődtől. A település a 17. század végétől az Esterházy-család birtoka, majd a 18. században...
Bővebben