A község ékessége, amely a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba tartozó megyerikum. A feljegyzések szerint 1296 és 1303 között épült. Az egyhajós épület egyszerre volt plébániatemplom, Mária-kegyhely és a Héderváry család temetkezőkápolnája is.
A 17. század második felében az északi oldalához új kriptát és loretói kápolnát építtetettek. A 19. században neogótikus stílusban alakították át. A szentély keleti falán egy feltehetően eredeti románkori ablak van. A szentély falában öt vörösmárvány sírlap látható. A lorettói kápolnában díszes urna őrzi az első Khuen-Héderváry Károly szívét. Ugyanitt egy faragott kígyókkal övezett urna is áll, stilizált korinthoszi oszlopon. Mellette címerrel fedett fülkében látható három nagy ezüsturna. A kápolna asztaloltára mögött a görögkeleti templomokra emlékeztető farács látható. Párkánya felett barokk díszekkel övezetten császári, királyi és családi címerek. A rács mögötti szoborfülkében Szűz Mária ébenfából faragott szobra áll. A Kápolna Galéria időszakos kiállításoknak ad otthont.
Évszázados fák alkotta parkban áll a háromszintes, három saroktoronnyal ékes, két szfinx által őrzött kastély. A krónikák...
BővebbenAz ásványrárói Szent András-plébániatemplom a Győr-Moson-Sopron megyei Ásványráró Ásvány községrészén található...
BővebbenA 13. században a pannonhalmi bencések apátja Szent Bertalan tiszteletére emeltetett templomot Dénesden. A 17. században, a...
BővebbenAz 1958 májusában, a szigetközi-ágrendszerben kifogott 102 kg-os viza emlékére állított szobor az Árvai-zárásnál. A zárás...
Bővebben