Megállóhely - Pannonhalma - Mindenki keresztútja

Megállóhely - Pannonhalma - Mindenki keresztútja

A 2014 őszén átadott keresztút a plébániatemplom melletti parkban, a Szent Márton-szobor mögött található. A magánkezdeményezéssel létrehozott keresztút stációinak megvalósításában Horváth György, helyi keramikus képzőművész és több lelkes civil vett részt.

A Keresztút 14 stációoszlopa acélból és gránitból készült. Az acél itt nem az ércre utal, hanem mint a tűz terméke, a Szentlélek tüzét jelképezi. A gránit, e mélységi magmás kőzet Isten szeretetének mélységeit sugallja. Mindegyik oszlop három méter magas.

A felső részen az Égi Anyára emlékeztető „acélbimbó” látható, a tisztaság és az ártatlanság szimbóluma. A bimbóban elhelyezett gránitból kifaragott szív Jézus szívének első dobbanását érzékelteti, a szeplőtlen fogantatásra utalva, vörös színe pedig a bárány vérére emlékeztet. A gránitszívből a bimbón keresztül kitörő acélkereszt a művész szerint – létra, melynek keresztszárába kapaszkodva feljuthatunk „végső lakhelyünkre”. Az egész kompozíció kézzelfoghatóan Isten szeretetét sugározza.

Az oszlopok alsó harmadában elhelyezett gránittáblákba az alkotó belegravírozta a szenvedéstörténetet. Minden állomás ünnepi feketében van, a képek vonalai pedig hófehérek, mintha minket ünnepelnének.

Az estétől reggelig tartó világítás különleges misztikus fényeivel „rásegít” a látványra, többletet ad a kompozíciónak: a földbe épített lámpák, megvilágítva az oszlopokat, a szíven egy könyv formáját rajzolják ki, a szentírásra utalva, a gránittáblák felett hajlított, csúcsban végződő fém pedig koronát vetít az oszlopra, szelíden jelezve Krisztus királyságát.

A Keresztút végén egy három méter magas, egyszerű, acélból kimunkált Krisztus-alak hirdeti: „Veletek vagyok mindenkor”. Ez azt jelenti, akkor is, ha feléje közeledünk, akkor is, ha megyünk valahova. Mögöttünk van, vigyázó tekintetével követi, segíti lépteinket – magyarázta az alkotó. E Keresztút acélból, gránitból és szeretetből épült. Végigjárva a hetvenöt méter távolságot, lehetőségünk van találkozni önmagunkkal is.

Bűvölten álltunk a feltámadó szélben, a közelgő sötétség misztikus homályában, a művészt hallgatva, és e remekmű monumentalitását, szépségét, modern technikai kivitelezését csodálva. Jószándékú emberek segítségével maga az alkotó építette, ahogy az útburkolatot is, amin végigmegyünk. Gondozza, tisztán tartja, sőt időnként felújítja.

Micsoda alázat, elkötelezettség, szeretet ez Isten iránt! Mekkora ajándék a városnak! Horváth Györgynek pedig – vallomása szerint – az a legnagyobb ajándék, hogy a Teremtő erőt adott megalkotásához és megépítéséhez. Óriási művészi teljesítmény ez! Feledhetetlen, lélekemelő élményt nyújt a Mindenki Keresztútja, mely teljes nagyszerűségét és szépségét főleg az esti kivilágításban tárja elénk

Forrás: https://www.gyoriszalon.hu/news/12520/66/Mindenki-Kereszt%C3%BAtja

Fotó: Tanai Lajos

  • Pannonhalma - Mindenki keresztútja

Megállópontok

Megállópont - Pannonhalma

Pannonhalma

Pannonhalma város látnivalói: Gyümölcsoltó Boldogasszony -templom, Mindenki keresztútja, Holocaust emlékmű és zsinagóga, ...

Bővebben

9700 Szombathely Ősz u. 4. • +36 30 352 0579 • info@viasanctimartini.eu