(3.nap) Győr - Pannonhalma

(3.nap) Győr - Pannonhalma

Győrben egyedülálló helyszínen, egyetlen utcában öt vallás öt temploma helyezkedik el egymás közvetlen közelében. Miután eltávolodunk a várostól, és a Balaton, Veszprém irányába követjük a pannonhalmi kerékpárutat, egy nyílt, sík területre érünk, ahol a helyiek szerint mindig fúj a szembeszél. 10 kilométer után a táj megváltozik, magunk mögött hagyjuk a sík Kisalföldet és beérünk a Sokorói-dombságba. Ahogy egyre közeledünk a dombtetőn álló Pannonhalmi Főapátság épületegyütteséhez, minden megtett kilométer után fokozatosan rajzolódik ki lenyűgöző formája. A városba beérve az első kisebb emelkedő után a „Mindenki keresztújtánál” állunk meg, ahol Szent Márton üdvözöl bennünket. Utána erőt gyűjtünk, hogy feltekerjünk az apátság főbejáratához, amely már igazi sportértékkel bír vagy megpihentetjük kerékpárunkat a dombság tövében és gyalogosan fedezzük fel, milyen értékeket rejt és panorámát kínál Szent Márton-hegye.

További részletek az útvonalról

Reggel elindulva, a Rába-kettőshídnál Győr másik folyója, a Rába mutatja meg arcát, változékony, hol sebes, hol lassú, komótos hangulatát. A folyó innen 200 méterre nyugatra torkollik a Dunába és együtt folytatják útjukat a Fekete-tengerig, a Duna-deltáig. A Kossuth utca felé kanyarodva szinte észrevétlenül bújik meg egy zárt udvarba a torony nélkül épült Evangélikus Öregtemplom.

A tőle néhány lépésre található Zsinagóga – mely ma múzeum és koncertterem –jellegzetes félgömb kupoláival és rózsaablakaival annál szembetűnőbb. A szomszédságában álló Református templom magasra nyúló tornya, majd valamivel lejjebb, az út túloldalán épült Szent József plébániatemplom is messziről észrevehetőek. A sort a szerb ortodox templom zárja, mely ma a helyi görögkatolikus közösség hitéletének helyszíne – gyönyörű, ikonokkal borított fala - az ikonosztázion - és faragott padsorai teszik különlegessé. 

A Zsinagóga kivételével az említett templomok az istentiszteletek ideje alatt és vezetett Öt templom túrák alkalmával látogathatók.  

Győr
Lelki útravaló
Békességesen áll egymás közelében a római és a görög katolikus (volt szerb ortodox), az evangélikus, a református templom és a zsinagóga.

Márton idejében a császár elkezdte üldözni a priszcilliánusokat. A mozgalom lényege az evangéliumi szegénység megélése, a testi vágyak (és ezzel együtt néha a házasság) elutasítása, a „tiszta” kereszténység volt. Többnyire csupa jószándék vezette ezt a csoportot. Azonban erősen kritizálták az elvilágiasodó, egyre kényelmesebb és gazdagabb életet élő egyházi vezetőket és a politikai hatalom letéteményeseit is. A mozgalom alapítóját, Priszcillianus-t Kr. u. 385-ben Maximus császár kivégeztette.

Márton egy alkalommal Avitianus comes palotája előtt, a kapu elé feküdt le egész éjszakára, hogy könyörögjön a halálra szánt foglyok életéért. A másnapra tervezett kivégzést a megdöbbent comes nem hajtotta végre, a foglyok megmenekültek. Márton közbenjárt az eretneknek tartott, az üldözött keresztény csoportokért.

Tudok-e a béke embere lenni? Olyan ember, aki megérti azt is, amivel nem ért egyet? Aki kimondja az igazságot, de nem kényszerít senkit annak elfogadására?
Egyetlen utca – öt vallás, öt templom.

Eltávolodva a Mosoni-Dunától, a várost kelet felé elhagyva a távolban már látszik Szent Márton hegye a Pannonhalmi Főapátsággal, mely méltóságteljesen kíséri végig utazásunkat. A városba érve a síkságot izzasztó dombok váltják, ajánlott a kerékpárunkat megpihentetni az apátsághoz vezető emelkedő alján és gyalog folytatni utunkat. 

Mindenki keresztútja a pannonhalmi „Kistemplom” mellett áll. Az út elején Szent Márton szobra üdvözöl bennünket. Az oszlopok mellett elhaladva a keresztút egy-egy állomását jelképező ábrázolásokat találhatunk. A keresztutat elhagyva, felfelé vesszük az irányt a hegyre, a Szent Márton-Bazilika ragyogó kupolája követ minket. Utunk során vissza-vissza pillantva zöldellő fás lankák és mezők töltik be a tájat.  

A Főapátság bejáratát átlépve macskaköves úton megannyi látnivaló fogad bennünket - a Szent Márton Bazilikát, a Kerengőt vagy a Magyarországhoz kapcsolódó ereklyéket őrző és 400.000 kötettel rendelkező könyvtárat mindenképp érdemes megtekinteni. 


Pannonhalma
Lelki útravaló
 Szent István, bár Európa egyik leghatalmasabb uralkodója volt – 1030-ban Győrnél tönkreverte Konrád, német császár seregeit – mégsem indított soha hódító háborúkat. Ő templomokat építtetett, kolostorokat és iskolákat, egyházmegyéket alapított.

A kereszténység döbbenetes módon megtermékenyítette az emberiség történetét. Keresztények hozták létre a történelem első ingyenes, mindenki számára nyitott kórházát (a Krisztus utáni 4. században a kappadókiai Caesarea-ban), és az első ingyenes iskolát is. Nem dúsgazdag királyok vagy császárok, hanem egyszerű, szegény keresztény szerzetesek. Bibliai gyökerű az emberi méltóság fogalmának tiszta megjelenése is, amely a teljes nyugati jogrendszerünk, a szociális háló, a demokratikus államrend legfőbb alapja. Bibliai gyökerű annak a hatalmas tudományos és technikai fejlődésnek az elindulása is, amelynek Európa és a világ annyit köszönhet.

A kereszténység megtermékenyítő, életadó forrás. Amikor értékeket igyekszünk megőrizni, akkor nem kövekhez ragaszkodunk, nem megkövült hagyományokhoz, hanem igyekszünk a Forrás közelében maradni, abból meríteni. Martin Buber perszonalista filozófus mondta, hogy egy kultúra addig él, amíg kapcsolatban van azzal az Éltető Titokkal, amely valaha létrehozta. Európának addig van jövője, amíg meríteni tud ebből az éltető forrásból.

Vajon én ismerem ezt a forrást, annak hatalmas, történelmet formáló erejét? A forrás közelében élek, kapcsolatban vagyok az élő vízzel? Mit tehetnék, hogy megtisztítsam az életet adó kutat, hogy bővebben meríthessek belőle?
Az első magyar iskola


Az Apátságból kilépve, a helyi tanösvényt követve jutunk el a Boldogasszony-kápolnához. A Főapátságot körbevevő parkerdőben található, 20 méter magas kilátójából, a Sokorói-dombság hullámai bukkannak fel előttünk, tiszta időben jól látni a Bakony északi vonulatait is. A fák lombkoronája fölé kinyúló sétányról is élvezhetjük az alattunk elterülő táj szépségét. A sétány az egyik legrégibb keresztény szimbólum, a hal formáját mutatja.

Természetesen a minőségi finomságok itt sem maradhatnak el. Az apátság védjegyével ellátott kiváló borokat, likőröket, nassolnivalókat, apátsági receptek alapján gyógynövényekből és levendulából készült teákat fogyaszthatunk, vásárolhatunk. Pincetúrán az egyedülálló apátsági pincészetben is megkóstolhatjuk a helyi borokat, sőt Szent Márton napja környékén már kaphatunk a nevét viselő borból, a St. Martinus-ból is.

Este megpihenhetünk a helyi szálláslehetőségeket kihasználva, vagy visszaindulhatunk Győrbe kerékpárral vagy vonattal.


  • Időtartama: 1 óra
  • Hossza: 20,5 km
  • Nehézsége: Könnyű

Térség: Velo Martini
Szintkülönbség: 10 m
Típus: Kerékpáros útvonalak

Szolgáltatás A túra útvonalán

Megállópont - Pannonhalma

Pannonhalma

Pannonhalma város látnivalói: Gyümölcsoltó Boldogasszony -templom, Mindenki keresztútja, Holocaust emlékmű és zsinagóga, ...

Bővebben

Megállópont - Pannonhalma - Gyümölcsoltó Boldogasszony -templom

Pannonhalma - Gyümölcsoltó Boldogasszony -templom

Gyümölcsoltó Boldogasszony-templom
A templom alapjai 12-13. századiak. Körülötte középkori temető volt. A templomot 1734-ben...

Bővebben

Megállóhely - Pannonhalma - Mindenki keresztútja

Pannonhalma - Mindenki keresztútja

A 2014 őszén átadott keresztút a plébániatemplom melletti parkban, a Szent Márton-szobor mögött található. A...

Bővebben

Megállópont -Pannonhalma - Holocaust emlékmű és zsinagóga

Pannonhalma - Holocaust emlékmű és zsinagóga

Holocaust emlékmű és zsinagóga

Az emlékművet a városból és a térségből a II. világháború alatt elhurcolt zsidók emlékére...

Bővebben

Megállópont - Pannonhalma Főapátság

Pannonhalma -Főapátság

A Pannonhalmi Bencés Főapátság 996-ban alapított és azóta is folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor, Magyarország...

Bővebben

Vasútállomás - Győr

Győr

Győr, 9021, Révai Miklós utca 4.

Bővebben

Vasútállomás - Pannonhalma

Pannonhalma

Pannonhalma Petőfi utca 61.

Bővebben

9700 Szombathely Ősz u. 4. • +36 30 352 0579 • viasancti@gmail.com