Megállópont - Rábapordány

A Szent András templom 1867-ben készült, 1912-ben bővítették. Mennyezeti képeit Samodai József készítette.

Az Országos Levéltárban az 1469-ből való feljegyzés említést tesz a rábapordányi plébánosról. Ez azt jelenti, hogy Mátyás király idejében volt templom a falunkban. A későbbi feljegyzések szerint a templom a falu közepén állt, körülötte a temető. A plébánia iratai között 1859. évben ez olvasható: ,, A Rába Pordányi Szentegyház (templom) téglából vagyon építve, fa sindellel pedig födözve (fedve). A Szentegyházról megjegyzendő, hogy régi roskadozó épület, azonfelül alacson, rövid, igen szűk és így a hívek számának befogadására messziről sem elégséges, a miért is nagyon kívánatos és szükséges volna egy egészen alapjából építendő új és sokkal nagyobb Szentegyháznak.” Ez a kívánság teljesült 1876-ban az új templom felépítésével.

Forrás: http://www.rabapordany.hu/ 

További információ a településről: http://www.rabapordany.hu/ 


  • Rábapordány

Kategória: Megállópontok

Hasonló találatok

Megállópont - Répcevis

Répcevis

A falu Nemesvis és Káptalanvis 1928-as egyesítését követően kapta a mai nevét. A káptalanvisi Szent András templomról az első...

Bővebben

Megállópont - Potyond

Potyond

Potyond kis településnek számít, hiszen 2010-ben csupán 107 lakója volt. Az evangélikus harangtorony 1872-ben épült, az...

Bővebben

Megállópont - Gencsapáti

Gencsapáti

A Szent Márton Út a falu külterületét, a szőlőhegyet és a Szentkutat érinti. A szentkúti búcsújárás hagyománya az 1700-as évek...

Bővebben

Megállópont - Markt Sankt Martin -Sopronszentmárton

Markt Sankt Martin -Sopronszentmárton

A falut és a Landsee-kastély romjait először 158-ban említi egy dokumentum. A Landsee név először a göttweigi apátság...

Bővebben

9700 Szombathely Ősz u. 4. • +36 30 352 0579 • viasanctimartinihungary@gmail.com