Mosonmagyaróvár központjában, a Szent László téren található az Óvári Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd templom.
Az épület XVIII. században épült barokk stílusban melyhez Jummerspach Frigyes, helyi építész a stílushoz illő bejáratot tervezett, ezzel egy szép, egységes képet biztosítva a plébániának és a térnek. A templomban található főoltár freskója Schellmayer Ferenc festő keze munkáját dicséri, a szentély mennyezetképét pedig Dorfmeister István festette. A plébániában 50 ülőhely és 200 állóhely található, érdekessége pedig, hogy az év minden szakában tartanak itt esküvőket.
Szöveg és képek forrása: https://szallas.hu/programok/ovari-szuz-maria-kiralyno-es-szent-gotthard-templom-mosonmagyarovar-p472
Az ökoturizmus kedvelőinek érdekes látnivalót kínálnak a Cák község határában levő Szabadtéri Néprajzi Múzeum védelem alatt álló...
BővebbenAz útmenti, nyolcszögletes alaprajzú Peregrinus-kápolnát Viczay Jób felesége, Ebergényi Eszter emeltette 1709-ben, a lábfájósok...
BővebbenA Mária Magdolna-templom helyén korábban kelta település, majd római villa állt.
BővebbenA kápolna építésének ötlete a helyi fiatalokban fogalmazódott meg, miután hazaérkeztek a 2005-ös kölni Katolikus Világifjúsági...
Bővebben