Véneket először Szent László 1093-ban kiadott oklevelében említik. A Duna-menti falu egyházilag Pannonhalmához tartozik. Évszázadokig innen látták el a főapátságot hallal. Az egykori templom 1733-ban épült, és a temető mellett állt. Ezt a 19. század végén lebontották. A jelenlegi templomot 1906-ban szentelték fel.
Oltárképét, amely a vértanú Nepomuki Szent Jánost ábrázolja angyalok társaságában, Patay László festette. A falon látható a régi templom oltárképe is. Az orgona védett műemlék. A templom melletti egykori plébániaépület és iskola ma az önkormányzat tulajdonában van. A falu szakrális hagyományai között megtalálható a házszentelés, a templom búcsúja és az úrnapi körmenet, valamint minden év márciusában a Mosoni-Duna töltésén a győri Könnyező Szűzanya kegyképhez történő gyalogos zarándoklat. A faluban található a jeles jezsuita sajtóapostol, Bangha Béla szülői háza, amelyet emléktábla jelöl. A zsákfaluba érkezőket és távozókat Nepomuki Szent János szobra köszönti a község határában.
Széchenyi György győri püspök 1666-ban alapítványt hozott létre az idős magyar polgárok otthonának létrehozására és...
BővebbenA Mosonmagyaróvári vár (németül: Schloss Wieselburg-Ungarisch Altenburg) középkori eredetű épségben megmaradt vár. A Fertő tó és...
BővebbenA Szent Márton tiszteletére szentelt késő barokk templomát Mária Krisztina főhercegnő építtette 1777-ben.
BővebbenRajkán már a 17. században volt evangélikus templom, amely a török Bécs elleni támadása során elpusztult. Az ellenreformáció...
Bővebben